Fejlesztési történelem

A nikkelalapú szuperötvözeteket (a továbbiakban: nikkelalapú ötvözetek) az 1930-as évek végén fejlesztették ki. Nagy-Britannia először 1941-ben gyártotta a nikkelalapú ötvözetet (Ni-20Cr-0.4Ti), a csúszás szilárdságának növelése érdekében alumíniumot hozzáadtak, és Nimonic 80-t (Ni-2Cr-2.5Ti-1.1).3Al) fejlesztették ki.Az Egyesült Államok az 1940-es évek közepén, a Szovjetunió Χ 110; az 1940-es évek végén Kína és az 1950-es évek közepén nikkelalapú ötvözeteket is kifejlesztett.A nikkelalapú ötvözetek fejlesztése két szempontot foglal magában: az ötvözetek összetételének javítását és a gyártási technológia innovációját.Az 1950-es évek elején a vákuumolvasztó technológia fejlesztése megteremtette a magas alumíniumot és titánt tartalmazó nikkelalapú ötvözetek finomításának feltételeit.A kezdeti nikkelalapú ötvözetek többsége deformált ötvözet volt.Az 1950-es évek végén, a turbina pengék üzemi hőmérsékletének emelkedése miatt, az ötvözeteknek magasabb hőmérsékleti erősségűnek kellett lenniük.De minél nagyobb az ötvözet ereje, annál nehezebb volt vagy lehetetlen deform álódni.Ezért a befektetési casting technológiát használták egy sor jó cast ötvözet kifejlesztésére magas hőmérsékletű szilárdsággal.Az 1960-as évek közepén az orientált kristályos és egykristályos szuperötvözetek, valamint a porkohászati szuperötvözetek, amelyek eredményesebbek voltak, fejlődtek ki.A hajók és az ipari gázturbinák igényeinek kielégítése érdekében az 1960-as évektől a 40-es évektől a negyvenes évek elejétől a 70-es évek elejéig több magas króm-nikkelalapú ötvözet fejlődött ki, jobb termikus korróziós ellenállással és stabil szerkezettel.kb. 10°C. éves átlagos növekedése.