Alumínium (Al)

Alumínium (Al), más néven alumínium, kémiai elem, egy könnyű ezüstfehér fém a periódusos rendszer 13. csoportjába (IIIa, vagy bórcsoportjába) tartozó. Az alumínium a leggyakoribb fémelem a Földön’s kéreg és a legszélesebb körben használt nemvasfém. Kémiai aktivitása miatt az alumínium soha nem fordul elő fémes formában a természetben, de vegyületei nagyobb vagy kisebb mértékben jelen vannak szinte minden kőzetben, növényzetben és állatban. 

Előfordulás és előzmények

Az alumínium jellegzetes kőzetekben elsősorban alumínium-szilikátként fordul elő feldspárokban, feldspátokban és csillákban; az ezekből származó talajban agyagként; és további időjárás után, mint bauxit és vas-Gazdag Laterite. A fő alumínium érc a Bauxit, amely hidratált alumínium-oxidok keveréke, a kristályos alumínium-oxid (smary, korund), amely néhány ízes kőzetben fordul elő, természetes csiszolóanyagként vagy finomabb fajtákban rubin és zafír. Az alumínium más drágakövekben is jelen van, mint például topáz, gránát és krizoberil. A sok más alumínium ásvány közül az alunit és a kriolit kereskedelmi jelentőséggel bír.

5000 előtt Mezopotámiában az emberek finom fazekasokat készítettek egy agyagból, amely nagyrészt alumínium vegyületből állt, és majdnem 4000 évvel ezelőtt az egyiptomiak és babilóniak alumínium vegyületeket használtak különböző vegyi anyagokban és gyógyszerekben. A Plinius alumíniumra utal, amelyet ma alumíniumként ismernek, az ókori és középkori világban széles körben alkalmaznak a textilek festékeinek rögzítésére. A 18. század második felében olyan vegyészek, mint Antoine Lavoisier, felismerték az alumíniumot, mint a fém potenciális forrása.

A nyers alumíniumot Hans Christian Ørsted dán fizikus 1825-ben izolálta az alumínium-klorid kálium amalgámmal történő csökkentésével. Sir Humphry Davy brit vegyész 1809-ben vasat készített.-alumínium ötvözet elektrolizálásával olvasztott alumínium (alumínium-oxid), és már elnevezte az elemet alumínium; Angliában és néhány más európai országban alumíniumra módosították a szót. Friedrich Wöhler német vegyész, amely a káliumfémet redukáló szerként használta, alumíniumport (1827) és kis fémgömböket (1845) állított elő, amelyekből meg tudta határozni néhány tulajdonságát.

Az új fémet 1855-ben mutatták be a nyilvánosság elé a párizsi kiállításon körülbelül abban az időben, amikor az olvadt alumínium-klorid Deville eljárással történő nátriumcsökkentésével (kis mennyiségben, nagy költségekkel) elérhetővé vált. Amikor az elektromos energia viszonylag bőséges és olcsó lett, szinte egyszerre Charles Martin Hall az Egyesült Államokban és Paul-Louis-Toussaint Héroult Franciaországban felfedezte (1886) az alumínium kereskedelmi gyártásának modern módszerét: a tisztított alumínium (Al2O3) elektrolízisét olvadt kriolitban (Na3AlF6). Az 1960-as években az alumínium a réz előtt az első helyre került a nemvasfémek világméretű gyártásában. Az alumínium bányászatáról, finomításáról és gyártásáról további információkat az alumínium feldolgozásában talál.